Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Alvási bénulás, más néven alvásparalízis

Alvási bénulás, más néven alvásparalízis

Ha szerencsés vagy, még nem hallottál róla soha, de ha jobban belegondolok, szuper-szerencsés vagy, mert akkor nem is tapasztaltad meg eddig. Az alvási bénulás, vagy alvási paralízis, alvásparalízis egy nagyon félelmetes jelenség, amelyet a testünk produkálhat, közvetlenül elalvás után, vagy pont az ébredés előtt.

Többször hallottam már a jelenségről, érintőlegesen, de sosem foglalkoztam vele különösebben. Egészen addig, amíg nem találkoztam vele, vagy valami hasonlóval. Szerencsém volt, mert nálam nem jelentek meg nagyon rémisztő dolgok, egész egyszerűen azt ,,álmodtam" még nem teljesen ébren, hogy rezeg, és felemelkedik az ágy hangos zúgás közepette. Eközben pedig a saját ordításomat hallottam, nagyon féltem, és nem tudtam felébredni. Az ébredéskor pedig nagyon vert a szívem, és rettegés kerített hatalmába. Ami furcsa, hogy nem érzékeltem hosszúnak a folyamatot. A párom mindeközben békésen szundikált mellettem. Arra rájöttem, hogy nyilván nem repült fel az ágyunk, azt viszont nem tudtam megítélni, hogy kiáltottam-e álmomban, ezért rákérdeztem, hogy hallott-e kiabálni. Amire furcsán nézett rám, és azt mondta, hogy aludtunk, mint a tej.

Miről is van szó?

Tehát ez a jelenség kétféle időpontban tud megjelenni, még ébren van az illető, amikor a teste már álomországban jár, illetve ébredéskor, amikor még alszik az illető, de a teste már ébredezik. Ilyenkor képtelenek vagyunk bármiféle mozgásra, a szemünk mozdításán kívül. Tehát, nem tudunk felébredni, vagy kiáltani, ami azért rossz, mert általában hallucinációk, rémálmok, lidércek, démonok elevenednek meg a szobában. A szereplők gyakran arról is beszámolnak, hogy valamilyen rémes szörny, vagy állat ül a mellkasukon. Sokszor jelennek meg a hanghatások is, kiáltások, sikolyok.

Az alvásparalízis során elveszítjük az uralmat az izomzatunk felett, ez az úgynevezett atónia. Az atónia megakadályozza, hogy az agyunkban elképzelt mozgást a fizikai testünk létre tudja hozni. Tehát az álmunkban megelevenedő kungfu rúgásunkat nem fogjuk valójában megcsinálni, kárt okoznánk magunkban, és a párunkban egyaránt. Ez valójában egy vegyes tudatállapot, az ébrenlét, és az álmok közös halmazában. Jellemzően a REM (rapid eye movement) azaz gyors szemmozgásszakaszban jön elő. Az álmok is ebben a szakaszban kezdődnek el.

Normál körülmények között könnyű felismerni a különbséget ébrenlét és alvás között, de nem akkor, amikor az alvás paralízis lép fel, mert ott eltűnnek a határok, és megelevenednek a rémálmok. Becslések arra engednek következtetni, hogy a paralízisek 75%-a hallucinációkat tartalmaz.

Érdekesség, hogy általában háton fekve következik be, és az ember félelme egyre növekszik közben. Pár percig, vagy pillanatig tart, de akkor ér hamarabb véget, ha párunk, vagy valaki megérint, vagy megmozdít minket. Ebben az eseteben fel fogunk ébredni. Minden megélés ellenére, alapvetően nem veszélyes, általánosítani nem lehet. A tudósok úgy gondolják, hogy egy ember normál esetben maximum két alkalommal tapasztalhatja meg ezt. Persze ha többször is előfordul, el kell menni kivizsgálásra. Rémisztő mivolta tagadhatatlan, hiszen legméllyebb félelmeink kelnek életre, ameleltt, hogy a bénulást tapasztaljuk meg, még szólni sem tudunk, és ez légzési nehézséggel is párosul. Emiatt van, hogy gyakran azt érzik az érintettek, hogy valaki van a szobában, és lefelé nyomja őket. Nagyon sok tapasztalás volt már, ahol ezt az érzést említették. 

Miért léphet fel ez az állapot?

  • > álmatlanság
  • > stresszes időszak
  • >  narkolepszia kísérő jelensége
  • > posztraumás stresszzavar  
  • > pánikbetegség
  • >örökölhetjük is egy családtagunktól  

 

Hogyan előzhető meg?

Talán a legfontosabb - nem csak az alvási bénulás megelőzése szempontjából -, hogy próbáljunk meg napi 6-8 órát aludni. Igyekezzünk csökkenteni a stresszt az életünkben, és sportoljunk rendszeresen. Fontos, hogy az edzés ne az alvásunk előtti 4 órában történjen, mert az fel fog pörgetni, és nem tudunk aludni tőle. Az alkoholfogyasztás, és az esti cigaretta is tiltólistás, ha szeretnénk elkerülni az alvásparalízist. Nehéz, és fűszeres ételeket inkább ebédre fogyasszunk, ne vacsira. Ha ezt a néhány tanácsot bertartod, nagy valószínűséggel elkerülheted, hogy megtapasztald ezt a köztes állapotot.